Mit tanultam az utóbbi egy évben és mit fogok tanulni a következőben?

Minden évben egyszer tedd fel magadnak ezt a kérdést! A munka hevében nem vesszük észre az idő múlását és néha elfelejtjük kívülről nézve átgondolni az életünket és céljainkat. Ezért fontos, hogy rendszeresen átgondold, hogy ez így elég e neked. És ha nem, akkor találd ki, hogy min kell változtass.

Nekem minden tavasszal, kicsivel a szülinapom után jön el ez a pont. Mérlegre teszem a munkám, az elmúlt évemet és kritikusan átgondolom. Jó pár őrült döntésem született ilyen tavasszal. Így döntöttem el, hogy kiköltözöm Finnországba, de azt is, hogy hazaköltözöm onnan. Azt, hogy csapatot alkotva építjük a játék fejlesztő cégünket. Vagy azt, hogy ha nem vezethetem vezérigazgatóként a céget, akkor megyek. És végül azt is pár évvel később, hogy ideje mennem.

Egy-egy ilyen évfordulóval egy egész éves gyötrődésnek is elejét vettem. Azzal, hogy eldöntöttem, hogy mit akarok csinálni, egy évre el is köteleztem magam. A legtöbbször így egy éven át nem volt kérdés, hogy csinálom és mindent beleadok. De ezzel sokszor azt is kitaláltam, hogy minek kell történnie ahhoz, hogy folytassam – és így meg is tudtam küzdeni érte. #startupcoelho

Hozzászólás

Powered by WordPress.com.

Up ↑