Egy belülről kinevezett vezető szakszervezetis, egy kívülről hozott pedig a kapitalista management szócsöve?

Kihez hű egy vezető? Kit véd még kitől? Kinek az érdekét képviseli a másiknál?

Én sokszor találkoztam azzal, hogy egy vezető – akár felsővezető szintig belülről kinevezve – beragadhat egy lojalitás-csapdába. Egyik kedvenc kollégám programozóból felsővezető lett idővel. A csapatát jól vezette, a projecteken erőn felül teljesítettek. De sokáig azt éreztem, hogy ő nem a cégvezetést képviseli a csapat felé, hanem a csapatot a management felé. Ez akkor változott csak meg jelentősen, amikor pénzügyi mutatókért is felelőssé tettem. Utólag visszagondolva lehet, hogy akkor végezte jól a munkáját, ha mindkét fél ezt érezte?

Talán azért is nehéz belülről kinevelt vezetőként egyensúlyozni, mert két csapat vár el hűséget – egy csapat akikkel együtt húztuk az igát és egy management csapat akik kiemeltek, bizalmukat fogadtak. Persze jó lenne mindkettőnek mindig megfelelni és a két érdek közötti kompromisszumok segítőjének lenni. #startupcoelho

Hozzászólás

Powered by WordPress.com.

Up ↑