Tanácsot adni könnyű, megfogadni nehéz.

Ha valaki megosztja a problémáját és válaszul azt mondom, hogy “ezt kell tenned”, esetleg “persze, hogy ez van, mert nem tettél X-et”, akkor az legtöbbször nem segít. Kis, praktikus kérdésekben lehet hasznos, nagy dilemmákban nem. Azért nem, mert ez egy felelőtlen, alulinformált mentális ultimátum. A problémával küzdőnek szinte biztos hogy eszébe jutott ez a megoldás és elvetette. Ha nem jutott volna eszébe, akkor sem tudja legtöbbször befogadni ebben a formában. Túl könnyen utasítja vissza legbelül. Pedig klassz volna ha működne, mert így tanácsot (mit tanácsot, utasítást, megoldást, kincset) adni nagyszerű érzés és roppant hatékony is. És még felelősséggel sem jár.

Hogy szerintem mi működik? Nem az ő problémáját oldom meg, hanem mesélek hasonló szituációkat, amiket átéltem. Felidézem, hogy nekem mi működött és mi nem. Elmondom, hogy mit és miért próbáltam. Néha még többet segít, hogy milyen érzéseket kavart fel bennem a téma és miért. Mások problémáira nem kész megoldást próbálok adni, hanem releváns, saját tapasztalatot. Minél messzebb kerülünk az utasító ultimátumtól, a végső, mindenható kijelentéstől és minél közelebb a saját élményhez, annál könnyebben talál rajta fogódzót a másik és nehezebben kivetnivalót. #startupcoelho

Hozzászólás

Powered by WordPress.com. Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑