Fizetést csak felfelé tudsz módosítani, lefelé soha.

Mindig elleneztem a túlóra elszámolást és kifizetést. Sosem éreztem azt, hogy az embereket órában érdemes mérni és azt kell jutalmazni aki munkaidőben kevésbé halad, aztán bennmaradt este netezni. Ezért sokáig inkább fizetésben jutalmaztuk azokat, akik az átlagnál többet és jobban dolgoztak.

Ha valaki előlép csapatvezetőnek és egy évig kidolgozza a belét a cégért? Nyilván baromi nagy fizut adunk. De mi van ha aztán visszalép csapatvezetőből vagy visszavesz a tempóból és nem rakja már bele azt az extrát? Sajnos kemény lecke volt, hogy fizetést csökkenteni sem jogilag, sem motivációs szempontból nem lehet. Sőt, ha valakit egyszer túláraztunk és utána évekig nem kapott emelést, akkor nagyon demotivált lett. Hiába keresett lényegesen többet mint mások azonos tudással és munkával, úgy érezte, hogy őt nem becsüljük meg.

Hogy mi a jó megoldás? Talán az erősebb bónusz amikor jól teljesít, külön pótlék amikor éppen csapatot vezet és erősen kontrollált túlóra fizetési rendszer? Valószínűleg ezek kombinációja. Sokat segíthetnek a belső próbaidők és annak a tisztázása, hogy mit miért kap. De ha már létrejött egy szerencsétlen szituáció, azt utólag már szinte lehetetlen feloldani. #startupcoelho

Hozzászólás

Powered by WordPress.com. Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑