Az operának addig nincs vége, amíg valaki énekel.

Rendszeresen találkozom olyan startupokkal is, akik elakadtak. Kész a termék, csak éppen piacra vinni nincs miből. Nem tud úgy nőni a bevétel, ahogy tervezték. Mégsem jött be egy fontos feltételezés. Piacot és stratégiát kellene váltani, de már nincs miből.

Hogy mikor van vége és hol érdemes abbahagyni? Az egyszerű válasz mindig az, hogy amikor elfogyott a befektető pénze. Pedig szerintem vége csak akkor van, ha feladjuk a küzdelmet és a hitet. Van olyan cég a portfólióban, aki sok mindenben pórul járt, pár fontos dolgot elrontott elsőre, utolsó fillérből is kifutott. De nem adta fel, folytatta, próbálkozott és így új piacra talált, első bevételekkel és egyre növekvő érdeklődéssel. Volt olyan is, aki utolsó csepp véréig küzdött, majd feladta. Ha elfogy a hit, elfogy az esély is.

Volt olyan, hogy a cég, amit vezettem, konkrétan durva mínuszba csúszott. Volt, hogy nem tudtuk, hogy többszáz ember miből kap majd fizetést elsején. Volt egy másikkal, hogy az alapítók dobták össze a többiek bérét. Szinte mindent túl lehet élni.

Egy startup akkor ér véget, amikor az alapítók feladják. #startupcoelho

Hozzászólás

Powered by WordPress.com.

Up ↑