Azt mondják, ha egy békát kellően lassan melegítünk, akkor tiltakozás nélkül megfő, mert sosem érez hirtelen hőmérséklet változást.

Néha arra gondolok, hogy karrier szempontból mi is békák vagyunk. Ha kellően lassan lesz egyre rosszabb és embertelenebb és demotiválóbb a környezetünk, akkor sosem ugrunk ki a lábasból.

Nekem a folyamatos stressz, alvászavarok, reggeli küzdelem önmagammal, demotiváló viták és dühtől zsibbadó bal kar sem volt elég, hogy tényleg ne csak tervezzem a váltást, hanem meg is tegyem. Kellett egy pánikroham, a reptéri mentők és egy kórházban töltött éjszaka Londonban, hogy rájöjjek, változtatnom kell. Köszönöm @Istvan Simon, hogy ezt felidézted a tegnapi posztoddal.

A legjobbat ott és akkor fogod nyújtani, ahová szívesen jársz be dolgozni. Már csak meg kell találni azt a helyet.

Ha minden reggel nehezen veszed rá magad az indulásra, akkor lehet, hogy itt az ideje váltani vagy változtatni valamit. #startupcoelho

Az operának addig nincs vége, amíg valaki énekel.

Rendszeresen találkozom olyan startupokkal is, akik elakadtak. Kész a termék, csak éppen piacra vinni nincs miből. Nem tud úgy nőni a bevétel, ahogy tervezték. Mégsem jött be egy fontos feltételezés. Piacot és stratégiát kellene váltani, de már nincs miből.

Hogy mikor van vége és hol érdemes abbahagyni? Az egyszerű válasz mindig az, hogy amikor elfogyott a befektető pénze. Pedig szerintem vége csak akkor van, ha feladjuk a küzdelmet és a hitet. Van olyan cég a portfólióban, aki sok mindenben pórul járt, pár fontos dolgot elrontott elsőre, utolsó fillérből is kifutott. De nem adta fel, folytatta, próbálkozott és így új piacra talált, első bevételekkel és egyre növekvő érdeklődéssel. Volt olyan is, aki utolsó csepp véréig küzdött, majd feladta. Ha elfogy a hit, elfogy az esély is.

Volt olyan, hogy a cég, amit vezettem, konkrétan durva mínuszba csúszott. Volt, hogy nem tudtuk, hogy többszáz ember miből kap majd fizetést elsején. Volt egy másikkal, hogy az alapítók dobták össze a többiek bérét. Szinte mindent túl lehet élni.

Egy startup akkor ér véget, amikor az alapítók feladják. #startupcoelho

A kinevezés egy dupla vagy semmi játék, mindkét félnek.

Ahogy fizetést csökkenteni sem igazán lehet, lefokozni sem nagyon tudod azt, akit egyszer kineveztél vezetőnek. Ez azt is jelenti, hogy ha egy kinevezés nem jön be, akkor jó eséllyel el kell küldd a kollégát. Ez minden előléptetés felelőssége.

Karrierem alatt sokszor neveztem ki embereket, emeltem őket csapattagból csapatvezetővé, középvezetőből felsővezetővé. Hiszek és bízok az emberekben, több esélyt és sok időt szoktam nekik adni, hogy felnőjjenek a feladathoz. De az egyik kudarcom nagyon belém égett. Kényszerű helyzetben, nagyon kellett egy vezető egy új üzletág élére. Így egy frissen felvett kolléga pár hónapon belül felsővezetői pozíciót kapott tőlem. Nehéz kihívást kapott és nem is sikerült teljesítsen. Végül viszonylag sok idő múlva be kellett lássam, hogy hibás döntést hoztam. És azt is, hogy lefokozva valószínűleg egy megtört embert kapnék, indokolatlanul magasra fújt fizetéssel. Ezért el kellett küldenem. Sokáig bántott a dolog, hiszen én is hibás voltam. Azóta igyekszem próbaidőkkel, feltételekkel, apróbb lépésekkel megelőzni ezt.

Legyen megbeszélt feltételrendszer és visszalépési tervetek ha valakit előléptetsz. Főleg ha azelőtt kell dönts, mint hogy bizonyított volna. #startupcoelho

Sikert megélni bárki tud. A kudarcra edzeni kell, hogy jobbak legyünk benne.

Egy nagyon érdekes emberrel kávéztam nemrég. Ő mesélte, hogy egyetemista korában hobbiból eljárt több tucat állásinterjúra, hogy mire aktuális lesz neki, addigra rutinja legyen benne. Mivel a vesztesek (vagy inkább az eredmény által nem érintettek) nyugalmával ment, így a sok kudarcot nem kudarcnak, hanem érdekes tanulásnak fogta fel és szabadon, félelem nélkül tudott kísérletezni.

Pár éve felléptem a F@ckUp Night-on, ahol közönség előtt kellett a kudarcaimról beszélni. Ami külön jó volt benne, hogy megkaptam a F@ckUp Bookot, ami egyfajta személyes edzésterv arcraesésből, egyszerű gyakorlatokkal. A lényege ugyanez. Igyekezzek néha tudatosan hibázni, felsülni, elrontani valamit publikusan. Mindezt azért, hogy megszokjam az érzést és rájöjjek, hogy a legtöbb szituációban a felsülésbe nem halok bele.

Most kivételesen tanulság helyett egy kihívás Neked, kedves olvasóm. Sülj fel valamivel, éld túl és írd meg nekünk. #startupcoelho

Nem kell mindent jól csinálj ahhoz, hogy sikeres légy.

Sokat beszélünk arról, hogy mit hogy lenne jó csinálni. Határozunk meg egyre több és szerteágazóbb elvárásokat magunkkal és más (cég)vezetőkkel szemben. Mintha a siker receptje leírható, megtanulható, ismételhető lenne, csak tökéletesen kell mindent csinálni.

Én életem nagy részében sok mindent rosszul csináltam. Amikor valami már kezdett jól menni, akkor mindig egyel nagyobb fába vágtam a fejszémet. Mindazok amiket a vezetésről gondolok, idő közben alakultak és találtak rám. Mindegyiknek megvolt a pillanata amikor hasznos és fontos felismerés volt. De egyik sem örökérvényű és egyetlen igazság. Visszanézve azt gondolom, hogy a siker részben a megfelelő összetevők és körülmények találkozásának és némi szerencsének volt köszönhető. És jó részben annak, hogy folyamatosan akarjunk jobbak lenni, tanulni, változni. Persze ha mai fejjel újrakezdeném, sok mindent máshogy csinálnék.

Ne félj attól, hogy nem vagy tökéletes. Senki nem az. Ha nyitott szemmel és aggyal tanulsz és fejlődsz, ha akarsz jobb lenni abban amit csinálsz, akkor sikerülni fog. #startupcoelho

Az kezdjen startup karriert, aki az átlagnál nagyobb önbizalommal és sokkal nagyobb kudarc toleranciával rendelkezik.

Ezt a legutóbbi Progress Bar előadásában fogalmazta meg nagyon jól Fehér Gyula, a Ustream alapítója.

Bármi újat csinálni, alkotni, sikerre vinni, az valahol erről a két dologról szól. Hiszem, csinálom, elesek, felkelek, ismétlem elölről.

Mostanában azon gondolkodom sokat, hogy mi az a különbség környezetben, nevelésben, fejlődésben ami miatt ez a két jellemző kialakul valakinél. Hogyan tudom gyerekeimet erre megtanítani. Azt sejtem, hogy egyikre sem az iskola tanítja őket. #startupcoelho

Nem az első próbálkozásod lesz sikeres. De az biztos, hogy amelyik sikeres lesz, az előtt nem adtad fel.

Az egyik legnehezebben változtatható alapkő az értékrendünkben a kudarchoz való viszonyunk. Egész életünkben arra tanítanak minket, hogy féljünk a kudarctól, kerüljük el és ne kísértsük a sorsot. Gyerekként féltenek, hogy elesünk, hogy elejtjük, hogy eltörik, hogy koszos lesz, hogy leesszük, hogy megfájdul, hogy elvesztjük. Ezért egész életünkben igyekszünk minden kockázatot elkerülni és ha nem sikerül, akkor remélni, hogy senki nem tudja meg.

Tavaly nyáron szerepeltem a F*CKUP NIGHT-on előadóként, ahol 300 ember elé kellett arról beszéljek, hogy miket szúrtam már el. (Lásd: YouTube) Életem egyik legnehezebb előadása volt, de ugyanakkor nagyon felemelő is. Hazaérve a lányaimmal játszottuk el, hogy felváltva prezentáltuk egymásnak, hogy mi minden rontottunk el mostanában. Sokat nevettünk és kicsit meg is békéltünk hibázásainkkal. Jó lenne, ha ezt az iskolában is tanulnák.

A startupok túlnyomó többsége elbukik. Azaz ha ilyenbe kezdesz, akkor szinte biztos, hogy lesz kudarcod is. De ha ezzel tisztában vagy, ha nem rettegsz a kudarctól, hanem a tanulás részének tekinted, akkor idővel sikerülni fog. #startupcoelho

Vezetőként nem csak a könnyű döntéseket kell meghoznod.

Jó királynak lenni könnyű. Jó érzés bért emelni, jutalmazni, ünnepelni, előléptetni, nagyot álmodni, learatni a sikert. De egy vezető szerintem abban ismerszik meg ahogy a nehéz helyzeteket kezeli. Amikor nem a könnyű és pozitív döntéseket kell meghoznia, hanem nehéz és rossz opciók közül kell választania, mert a helyzet megkívánja.

Amikor a cégünk egyszer nagyon zátonyra futott én az egyik ügyvezető is voltam a sokból, de még főleg CTO-ként, főkockaként gondoltam magamra. Hirtelen az addigi gyönyörű sikerek után igazi válságban találtuk magunkat, ahol a túlélés volt a tét. A cég vezetéséből többen, akik addig jó királyként a népszerű döntéseket hozták, elegánsan hátraléptek, majd rövid úton távoztak. Új vezetői csapatra volt szükség, akik meg tudták hozni a nehéz döntéseket. Beszállítók újratárgyalása, bérek csökkentése, emberek elküldése, juttatások megnyirbálása, stb. Nélkülük a cég nem élte volna túl. Én is ekkor nőttem fel főkockából vezetővé. De sosem voltak/unk olyan népszerűek, mint a múlt jó királyai.

Churchill mondta: It is not enough that we do our best; sometimes we must do what is required. #startupcoelho

A brandünk minőségét nem a legjobb hanem a legrosszabb pillanataink határozzák meg.

Először Amerikában találkoztam anno az Uberrel, de Londonban szerettem igazán beléjük. Mert hibáztak. A kocsi bár nagy volt és szép, büdös volt benne, a sofőr eltévedt két fontos londoni látványosság között, nem talált oda csak negyedórás kitérővel. Egy csillagos reviewt adtam. Öt percen belül jött az üzenet, hogy kivizsgálták az esetet, visszaadták a különbözetet, bocsánatot kértek és a következő fuvarból adtak kedvezményt. A sorok közül az is sejthető volt, hogy nem lesz hosszú karrierje a sofőrnek, ha így folytatja. Ezzel tettek hívővé.

Máig kísért az az érzés is, amikor cserben hagytam egy ügyfelet. Nagy volt a gond több projecten, meghoztam a nehéz döntést, hogy melyik projectet áldozzuk fel melyikért cserébe. Irtózat fájdalmas és szégyenteljes érzés volt valakit cserbenhagyni, aki bízott bennünk. Mert ilyenkor nem csak egy céget hagyunk cserben, hanem embereket, akik hittek bennünk, akik számítottak ránk és bíztak bennünk. Később persze igyekeztünk jóvátenni, de ez kb annyit ért mint megcsalás után a bocsánatkérés. Nem sokat. Ez is egy drága lecke volt.

Nem azon mérettetünk meg, amikor minden jól megy, hanem azon, hogy hogyan kezeljük ha minden kisiklott. #startupcoelho

Powered by WordPress.com. Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑