A cégek sokszor befelé vakok és új ötletekre csak kívülről nyitottak.

Gyakran előfordul, hogy új szerepkörre, új szakértelemre van szükség egy cégben. De valahogy ritkán kérdezzük meg ilyenkor a már bent lévőket róla. Az az alap feltételezés, hogy új témához új ember ért, új kódot új fejlesztő tud írni, új kihívásra új csapatot kell építeni. A szervezetről a mindenki által sejtett nagy igazságokat csak külső szakértőnek hisszük el. Pedig sok szempontból előnyösebb lenne a már felvett és csapatba integrált emberekben meglátni a tudást, esetleg azt is, amit eddig nem tudtak a munkájukban hasznosítani.

A kincseket, amikkel már rendelkezünk nem tudjuk megbecsülni – néha észrevenni sem. Szerinted miért? #startupcoelho

Ha minden felvetés ellen van kifogás, akkor abból egy helyben toporgás lesz.

Van egy gondolkodási üzemmód, amikor ötleteket lövünk le. Erősek vagyunk, fel vagyunk vértezve kifogásokkal és egyetlen változás sem juthat az a pajzsunkon. Páf-páf-páf. Életünk árán védjük a kialakult status quo-t, minden létező világok legjobbika nem szorul változásra. Biztos én is csinálom, de ha máson látom, akkor felrobbanok.

Volt már, hogy egy meetingen minden ötletem lepattant egy csapatról. Egyikre sem született alternatíva, csak kifogás, hogy miért nem lehet, hogy rosszul sikerülne és hogy legjobb lenne semmit nem csinálni inkább.

Aztán rájöttem, hogy a hiba bennem van. Nem beszéltem eleget arról, hogy mi elől kell menekülni, miért kell változni, mi a célja a változásnak, mi fenyeget, ha nem változunk.

Változtatni a legtöbben nem szeretnek. Legyen szó céges stratégiáról, szervezetről vagy akár hétvégi programról. Ami már egyszer ki lett találva, azon senki ne változtasson. Ahhoz, hogy a csapat tudjon és akarjon változtatni, először a vezetőnek azt kell megértetni, hogy a status quo fenntarthatatlan. Nagyobb kell legyen a félelem az egy helyben toporgástól, mint amennyi jöhet a változással.

A változás azzal kezdődik, hogy elfogadjuk a status quo fenntarthatatlanságát. #startupcoelho

Vagy a probléma, vagy a megoldás része vagyok. Választanom kell és aszerint cselekednem.

Ez a mantra sokszor segített nekem extrém stresszes helyzetekben. Amikor hirtelen kiderült, hogy igazából csődbementünk. Amikor egy kulcsember felmondott. Amikor egy minőségi katasztrófa kiderült a termékről. Amikor kiderült, hogy el kell bocsátani több tucat embert.

Extrém rossz hírek esetén az első reakció sokszor az, hogy miért nekünk kellene ezt megoldani. Hogy azonnal nyomozzuk ki, hogy ki tehet róla. Hogy felrobbanjunk és mindenkinek jól elmondjuk a véleményünket. Ezek és hasonló ösztönök mindenkiben ott dolgoznak. De engem ez a mondás mindig visszahozott konstruktívba.

Amint eldöntöttem, hogy a megoldás része akarok lenni, rögtön elengedtem a vádaskodást, abbahagytam a hisztit és igyekeztem én lenni a leghiggadtabb a csapatban. Ha el tudom engedni a hibáztatást és tudok csak a tényekre és előremutató, logikus lépésekre koncentrálni, akkor gyorsabban és okosabban tudok kezelni egy nehéz helyzetet is. #startupcoelho

Minden nap engedj el az érzelmi hitelekből egy kicsit.

Minden nap érnek minket jó és rossz dolgok. Mondanak nekünk szépet és rosszat, tesznek értünk vagy ellenünk, akaratlanul is befolyásolják mások az életünket. Idő kérdése, míg valaki egyszer mínuszba csúszik nálunk. Ha ezeket gyűjtjük és beépítjük, akkor minden emberi kapcsolatunk időzített bomba lesz. Meg kell tanulnunk minden nap egy kicsit elengedni és megbocsátani.

Egyetem után kicsi csapatommal két évig építettünk egy céget. Végül nekem betelt a pohár és elmentem Finnországba, hátrahagyva mindent. Fél évvel később a céget eladta a csapat. Nem kaptak érte sokat, nem volt jó exit, de valami azért mindenkinek jutott. Kivéve nekem. Még szólni is elfelejtettek. Ezt elég unfairnek éreztem. Örihari. Mikor pár évvel később hazaköltöztem, még friss volt az emlék. De végül elmentem egy kávéra egyikükkel. A kávézásból megbocsátás és közös munka lett. Együtt csináltuk a játékcéget, majd az NNG-t. Az ő zsenialitása nélkül nem sikerült volna így. Több mint egy évtizedig dolgoztunk együtt, azóta újra a legjobb barátom, pedig volt egy pont amikor én kivágtam volna az életemből.

El kell tudjuk engedni sérelmeinket, hogy új esélyt adhassunk annak aki megérdemli. #startupcoelho

Nem mindegy, hogy mivel etetjük az agyunkat.

Statisztikák alapján egy átlagos munkaképes felnőtt napi hat órán át néz tévét. Heti negyvenkét órát. Azaz többet tévézik, mint dolgozik. Vajon hány álmunk megvalósítására, hány új szakma megtanulására, hány sikerre elegendő energiát tévézünk el egy élet alatt?

A mentális energiáink is végesek, mint minden másunk. Szerintem nagyon nem mindegy, hogy mivel etetjük az agyunkat és mire pazaroljuk el a figyelmünket. Az utóbbi időben ha kocsiban ülök egyedül, akkor vagy telefonálok, vagy csendben vezetek, hogy halljam a gondolataimat. Bár jópofa a reggeli rádiós műsorok idétlenkedése, de nekem től sok fontosabb gondolkodnivalóm van, semhogy beférne még az is.

Te mivel tartod az agyad fókuszban? #startupcoelho

Száz gondolatot ültettem, többezer gondolatot és egy fontos felismerést arattam.

Ahogy elértem a századik poszthoz a sorozatban, elkerülhetetlenül számot vetettem az eddigiekkel. Száz poszt, hárommillió elérés, tízezer lájk, ötezer új kapcsolat és követő, kétezer komment. Szinte minden gondolatom talált számos szakembert, aki lelkesen üdvözölte és számos olyat is, aki nem értett egyet vele. A legtöbb posztra születtek olyan kommentek, amik számomra is új megvilágításba helyezték a témát és olyanok is, amik árnyalták a gondolatot.

És a sok apró tudásmorzsán kívül kaptam egy fontos felismerést is. Azt, hogy rengeteg jó szakember és vezető kommentjei alapján mindannyian egészen máshogy gondolkodunk egy-egy témában. Azt már az elején sejtettem, hogy cégtípusok, szerepkörök és iparágak alapján máshol lesz a hangsúly. De sosem hittem volna, hogy ennyire sokfélék vagyunk. És amire ez megtanított, hogy talán kevésbé létezik EGYETLEN járható út és VÉGSŐ igazság a cégépítésben. Sokszínűségünk ugyanúgy érték, mint a biodiverzitás a természetben. És az, hogy nap mint nap építő kritikával, konstruktívan igyekszünk egymástól tanulni és egymásnak átadni a nézőpontunkból, az FELBECSÜLHETETLEN. Köszönöm mindenkinek, tanuljunk még sokáig egymástól! #startupcoelho

A legjobb embereid nem NEKED, legfeljebb VELED fognak dolgozni.

Nagyon fontos szerintem, hogy egy cég hogyan viszonyul a csapatához, egy vezető a beosztottaihoz. Ha sikeres céget akarunk felépíteni, akkor a csapatot nem lehet a cég tulajdonaként, gépként vagy erőforrásként kezelni. Úgy gondolkodom, hogy jó esetben a csapat és a vezetőség sok szempontból egy szinten van, hiszen közösen dolgozik egy célért és társként működik együtt. Bár mindenkinek más a feladata ebben, más a felelőssége, más problémán kell gondolkodnia, de én abban hiszek, hogy egy CEO és egy junior tesztelő is egymásért dolgozik. Ehhez szorosan kapcsolódik az is, hogy egymásnak kölcsönösen elszámolással és nyitottsággal tartozunk. A cég állapota, stratégiája és eredményei pedig mindenkire tartoznak.

Ezzel sokszor borzoltam is a tulajdonosok és vezetőtársak idegeit. Tőlem a cégben bárki szinte bármit megkérdezhetett és ha időm engedte, akkor elmondtam, megmutattam, elmagyaráztam. Az, hogy a céget mindenki magáénak érezze azon múlik, hogy vezetőként te minek érzed azt. Ha te is az övéknek is érzed a céget, akkor egészen máshogy fogsz viselkedni velük. Ahogy egy hajón, úgy egy cégben sem csak a kapitánynak fontos, hogy ne fussanak zátonyra. #startupcoelho

Néha a lehetetlen csak akkor működik, ha tudunk róla.

Amikor az iGO második nagy verzióján dolgoztunk, valaki bombát robbantott a csapatban: A konkurencia megcsinálta. A filmszerű, folyamatos térképi animációt vezetés közben. Amiről mindenki álmodott, de mindenki tudta, hogy lehetetlen. Elsőre le voltunk taglózva. Aztán összeszedte magát a csapat. Ha nekik sikerült, akkor nekünk is fog. Pár hét kitartó munkája után el is készültünk vele. Világelsőként. Mert mint kiderült, egy félreértés volt csak, a konkurencia meg sem próbálta. De miután elhittük, hogy másnak sikerült, így szinte triviálissá vált, hogy hogyan kell megoldani az addig lehetetlennek tűnő problémát.

Utána még sokszor kiderült utólag, hogy megtettünk valamit, ami lehetetlen volt. Egyszerűen csak azért, mert mi nem tartottuk annak. A technológia világa exponenciálisan fejlődik, lineáris agyunkkal felfoghatatlanul. Egy dolog látszik biztosnak csak. Ami tegnap még lehetetlen volt, az holnap már a valóságunk lehet. #startupcoelho

Mindenki zseniális, de értéket az teremt aki máshogy zseniális mint az átlag.

Kisbabánkat nevelve újfent lenyűgöznek a hétköznapi csodák. Hogy tudunk járni, beszélni, elkapni egy labdát. Minden ember zseniális. És lenyűgöz az is, hogy bár a ‘hardver’ mennyire azonos és a cselekedeteink is többé-kevésbé hasonlóak, mégis mennyire más ‘szoftver’ fut a fejünkben. Viszont aki ugyanúgy működik mint mindeki más, azt már nem tekintjük zseniálisnak.

Csak azt tekintjük zseniálisnak, aki máshogy kattog belül. Bár a legtöbb hétköznapi helyzetben szinte ugyanúgy viselkednek, néhány dolgoban mégis egészen eltérőt alkotnak. Ők azok, akik egy-egy technológiai, kultúrális, üzleti logikát, bevett szokást átlépve valami újat, izgalmasat, szokatlant alkotnak. Eltérő világlátásuk miatt ők sokszor kicsit furának tűnhetnek. Néha egészen elveszettnek a világban. De ha tudsz olyan csapatot építeni, ami őket befogadja, akkor csodákra képesek. Nem ők lesznek azok, akik a házirendet maximálisan teljesítik, akiket könnyű megregulázni, nem lesznek a szabálykövetés bajnokai.

Az előző cégemben számos csodabogárnak teremtettünk otthont, cserébe ők világraszólóvá tették amit csináltunk. Számomra az inkluzív, rugalmas, befogadó cégkultúra erről is szól, nem csak a nemi egyenjogúságról. #startupcoelho

Egy cégnél az egyenlő bánásmód nem feminizmus, hanem józan paraszti ész kérdése.

Sok sztorit olvasni mostanság, hogy női vállalkozók sokszor milyen nehezen kapnak befektetést, női alkalmazottak előléptetést, azonos fizetést. Pedig szerintem ez nem bonyolult. Mindannyian bélrendszerrel hajtott esetlen kis hús-zsákok vagyunk, bármilyen is a nemünk, identitásunk, színünk. Nincs ideális vagy tökéletes nemiség, szín és forma – mind egyformán szép, esetlen és mókás egyszerre. Van rengeteg apró gyarlóságunk, vannak jó és rossz pillanataink. De a munkában ezek mind nem számítanak. Az számít, hogy hogyan dolgozunk egyedül és másokkal, mire inspirálunk, mit végzünk el, hova jutunk el együtt. Minden más magánügy. Láthatjuk, észrevehetjük, de a döntéseinket nem szabad, hogy befolyásolja. Ez nem született ösztön – ez tanult, tudatos önkontroll. Az, hogy erre a társadalom jelentős része még nem képes, az nagyon szomorú. Pedig logikusan mindenkinek az érdeke is lenne.

Hiszen az a cég, aki az alkalmazottak felét demotiválja, az a befektető, aki a lehetőségek felét figyelmen kívül hagyja, alulmarad a versenyben. Ha nem előbb, akkor utóbb. #startupcoelho

PS: Erről a témáról férfiként írni elég veszélyes terep. Pedig szerintem nagyon fontos lenne, hogy mi is nyíltan beszéljünk róla.

Powered by WordPress.com. Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑