A napokban egy konferencián előadóként úgy mutatkoztam be mint geek, befektető és első generációs hülye.

Ezzel kirúgtam magam alól a magas lovat. Nem a csoda voltam aki megmondja a szent igazságot, hanem a saját véleményemet zárójelbe tevő része a csapatnak. Nem előadtam, hanem elmeséltem és megbeszéltük. Az este remekül sikerült, nagyon jó kérdésekről vitatkozva, együtt gondolkodva.

Egyszer egy világcég egyik vezetőjével vacsoráztam. Félig versenytárs, félig partner, de jóval nagyobb. Akkor találkoztunk először. A vacsorát egy sztorival kezdte arról, hogy ő mennyire szörnyen rosszul vezet autót. Hihetetlenül gyorsan vált nagyon barátságossá és nyitottá a beszélgetés, nagyon sok témát átbeszéltünk és sok új együttműködési témát indítottunk el azon az estén. Nekem csak a találkozó után hazafelé utazva esett le, hogy mit is csinált velem. Egy kicsit rideg, távolságtartó helyzetből egy önirónikus anekdotával egy bizalmi és konstruktív helyzetbe billentette az estét. Tudatosan.

A bizalmunkat nem az tudja elnyerni, aki magabiztos és tökéletes. Ő túlságosan emlékeztet saját gyarlóságunkra és önkéntelenül is beszállunk egy ego versenybe. Abban tudunk megbízni, aki sebezhető tud lenni előttünk. #startupcoelho

Úgy még senki nem nyert olimpiai aranyat, hogy nem indult az olimpián.

Sokaktól hallom, hogy évek óta gondolkodnak egy ötletem és tervezgetnek. Tervezgetik, hogy milyen lesz a termék vagy szolgáltatás, milyen ügyféligények jönnek vissza a piacról, mit fognak majd reagálni rá, hogyan építenek csapatot, melyik alkalmazottjuk lesz majd rocksztár. Néhányan egészen a világsikerig és exitig el tudnak álmodozni a startvonal mellől.

Szerintem ha van egy téma ami izgat, akkor CSINÁLNI kell, nem ábrándozni. Kipróbálni, nem eltervezni. Megküzdeni érte és nem kifogást keresni, hogy most éppen miért nem tudom.

Furán hangzik majd, de ANNYIRA nagyot valószínűleg egyikünk sem tud pofára esni, hogy ne tudna belőle újra felállni. Volt, hogy Útitárskrémet és zsemlét ettem közel egy éven át és gumimatracon aludtam. Volt, hogy fogkrémre sem volt pénzem, nem hogy kajára vagy cigire. Volt, hogy miután a csapatot kifizettük hó elején, nekünk tulajdonosoknak nem maradt fizetés. Igazából mindet túl lehet élni. Kellemetlen? Elviselhetetlen? Aki az utcán lakik, annak bármelyik napja rosszabb ennél. Az igazán elviselhetetlen az lett volna, ha nem próbálom meg újra és újra és újra. Ha feladom csak azért, mert kellemetlen.

Ha el akarsz érni valamit, kezdd el csinálni. Nincs kifogás. #startupcoelho

Egy vezető egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy inspirálni tudja a csapatát.

Egy startup akkor tud elindulni, ha egy bolond be tud lelkesíteni pár másik bolondot. Ha annyira erős a hite, hogy másokat is még tud győzni arról, hogy SIKERÜLHET. Minden más csak ezután kezdődik.

Mikor Finnországból hazaköltöztem, már volt egy sikeres mobil játékom, ami nagyon jól ment. De a PDAmill és a későbbi NNG megszületésének fontos momentuma volt, hogy három másik embert be tudtam lelkesíteni. Elhittük, hogy a mobil játékpiac nagy lesz és mi lehetünk a vezetői. Egy évig ingyen dolgozott a csapat, cserébe mind tulajdonosok lettünk. A játék buli is bejött, egy ideig mi voltunk egy kis piac vezetői globálisan. De ami végül a játéktechnológiára épülve elindult, az NNG, az szólt igazán nagyot.

Arra a képességemre, hogy másokat elvarázsoljak/meggyőzzek egy cél érdekében, még külön szó is született a csapatban: Petyasphere – az az x sugarú kör körülöttem amin belül a valóság opcionálissá válik.

Egy nagycéges környezetben könnyű elfelejteni ezt az egyszerű elvárást. Inspirálni a csapatot. Elhitetni, hogy együtt nagy dolgokra képesek. Szerintem ez fontosabb bárminél. #startupcoelho

Powered by WordPress.com. Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑