Félelemből ritkán döntünk racionálisan.

Az egyik állandó érzés amit megéltem és cégvezetőktől is rendszeresen hallok, az a félelem. Vezetjük a céget, a csapatot, az ügyfeleket és beszállítókat, a terméket és a stratégiát, a tervezést és szervezést. És ez néha olyan érzés, mintha kínai tányérpörgető műsorunkat a nagyközönség előtt esőben, bekötött szemmel, görkorcsolyában mutatnánk be egy kilences erősségű földrengéssel dacolva. Mivel mindenért egyszemélyben felelünk, így minden tányéron rajta kell tartsuk a szemünket és eszünket.

Pedig nagyon sok félelmem visszatekintve irreálisnak tűnik. Végiggondolva leginkább az ismeretlentől féltem. Azokba a sarokba láttam a lidércet, ahová nem jutott elég fény. És amitől féltem, arról ritkán tudtam jól dönteni.

Kicsit irigyeltem az izraeli tulajdonostársakat. Ott mindenki három évet katona és ritkán van három év katonai konfliktus nélkül. Azaz szinte mindenki így vagy úgy került olyan helyzetbe, hogy lőttek rá vagy ő lőtt másokra. Ez egyrészt nagyon elszomorító, másrészt adott nekik egy rettenthetetlenséget. Jópár éles bevetés tapasztalatával után kevés dologtól ijedtek meg az üzleti életben.

Az ismeretlentől való félelmeink legtöbbször irracionálisak. Kikapcsolni nem tudjuk őket, de ellensúlyozni igen. #startupcoelho

Az operának addig nincs vége, amíg valaki énekel.

Rendszeresen találkozom olyan startupokkal is, akik elakadtak. Kész a termék, csak éppen piacra vinni nincs miből. Nem tud úgy nőni a bevétel, ahogy tervezték. Mégsem jött be egy fontos feltételezés. Piacot és stratégiát kellene váltani, de már nincs miből.

Hogy mikor van vége és hol érdemes abbahagyni? Az egyszerű válasz mindig az, hogy amikor elfogyott a befektető pénze. Pedig szerintem vége csak akkor van, ha feladjuk a küzdelmet és a hitet. Van olyan cég a portfólióban, aki sok mindenben pórul járt, pár fontos dolgot elrontott elsőre, utolsó fillérből is kifutott. De nem adta fel, folytatta, próbálkozott és így új piacra talált, első bevételekkel és egyre növekvő érdeklődéssel. Volt olyan is, aki utolsó csepp véréig küzdött, majd feladta. Ha elfogy a hit, elfogy az esély is.

Volt olyan, hogy a cég, amit vezettem, konkrétan durva mínuszba csúszott. Volt, hogy nem tudtuk, hogy többszáz ember miből kap majd fizetést elsején. Volt egy másikkal, hogy az alapítók dobták össze a többiek bérét. Szinte mindent túl lehet élni.

Egy startup akkor ér véget, amikor az alapítók feladják. #startupcoelho

Egy jó vezető ha új helyre kerül akkor előbb néz, aztán kérdez és csak utána változtat.

Amikor felsővezetőket vettem fel, volt egy igen kocka szabályom. Az első három hónapban ‘read only’ módot kértem tőlük. Azaz legyenek ott mindenhol, vegyenek részt mindenben, beszéljenek mindenkivel. De nagy döntéseket, átalakításokat ne csináljanak. Túl könnyű ugyanis egy gyorsan hozott, elhamarkodott vélemény alapján mindent felforgatni, feje tetejére állítani.

Ha kicsit jobban megértjük a miérteket, akkor egyrészt jobb eséllyel alakítunk ki valami működőt, másrészt sok szempontból meg is tudjuk könnyíteni annak bevezetését. #startupcoelho

Az a favágó akinek nincs ideje megélezni a fejszét, sosem lesz sikeres.

Sokszor hallottam vezetőktől, hogy nincs idejük embert keresni, mert nem győzik a napi munkát, el vannak havazva. Volt, amikor igyekeztem hagyni őket, volt, hogy több mint egy éven át. Volt, hogy igyekeztem helyettük keresni – de nekik a jelölteket megnézni sem jutott soha idejük. Volt, hogy belekényszerítettem őket abba, hogy felvegyenek valakit. De nem jutott idő a betanítására. Amíg a vezetőnek fontosabb prioritás volt, hogy ő maga tüzet oltson és hősiesen napról napra túléljen, mint a csapat bővítése, addig ezek a helyzetek végtelenítve fennmaradtak.

Ha egy vezetőnek a csapat bővítésére és építésére nincs ideje, akkor jó eséllyel nem is lesz soha. #startupcoelho

A kinevezés egy dupla vagy semmi játék, mindkét félnek.

Ahogy fizetést csökkenteni sem igazán lehet, lefokozni sem nagyon tudod azt, akit egyszer kineveztél vezetőnek. Ez azt is jelenti, hogy ha egy kinevezés nem jön be, akkor jó eséllyel el kell küldd a kollégát. Ez minden előléptetés felelőssége.

Karrierem alatt sokszor neveztem ki embereket, emeltem őket csapattagból csapatvezetővé, középvezetőből felsővezetővé. Hiszek és bízok az emberekben, több esélyt és sok időt szoktam nekik adni, hogy felnőjjenek a feladathoz. De az egyik kudarcom nagyon belém égett. Kényszerű helyzetben, nagyon kellett egy vezető egy új üzletág élére. Így egy frissen felvett kolléga pár hónapon belül felsővezetői pozíciót kapott tőlem. Nehéz kihívást kapott és nem is sikerült teljesítsen. Végül viszonylag sok idő múlva be kellett lássam, hogy hibás döntést hoztam. És azt is, hogy lefokozva valószínűleg egy megtört embert kapnék, indokolatlanul magasra fújt fizetéssel. Ezért el kellett küldenem. Sokáig bántott a dolog, hiszen én is hibás voltam. Azóta igyekszem próbaidőkkel, feltételekkel, apróbb lépésekkel megelőzni ezt.

Legyen megbeszélt feltételrendszer és visszalépési tervetek ha valakit előléptetsz. Főleg ha azelőtt kell dönts, mint hogy bizonyított volna. #startupcoelho

Ha minden felvetés ellen van kifogás, akkor abból egy helyben toporgás lesz.

Van egy gondolkodási üzemmód, amikor ötleteket lövünk le. Erősek vagyunk, fel vagyunk vértezve kifogásokkal és egyetlen változás sem juthat az a pajzsunkon. Páf-páf-páf. Életünk árán védjük a kialakult status quo-t, minden létező világok legjobbika nem szorul változásra. Biztos én is csinálom, de ha máson látom, akkor felrobbanok.

Volt már, hogy egy meetingen minden ötletem lepattant egy csapatról. Egyikre sem született alternatíva, csak kifogás, hogy miért nem lehet, hogy rosszul sikerülne és hogy legjobb lenne semmit nem csinálni inkább.

Aztán rájöttem, hogy a hiba bennem van. Nem beszéltem eleget arról, hogy mi elől kell menekülni, miért kell változni, mi a célja a változásnak, mi fenyeget, ha nem változunk.

Változtatni a legtöbben nem szeretnek. Legyen szó céges stratégiáról, szervezetről vagy akár hétvégi programról. Ami már egyszer ki lett találva, azon senki ne változtasson. Ahhoz, hogy a csapat tudjon és akarjon változtatni, először a vezetőnek azt kell megértetni, hogy a status quo fenntarthatatlan. Nagyobb kell legyen a félelem az egy helyben toporgástól, mint amennyi jöhet a változással.

A változás azzal kezdődik, hogy elfogadjuk a status quo fenntarthatatlanságát. #startupcoelho

Nehéz utasokat találni a vonatra ami sehova sem megy.

Sok posztot olvastam cégvezetőktől, akik nem tudták megtartani a kollégákat. Ami rosszabb, hogy amíg igen, addig nagyon vigyáztak, hogy minél kevesebbet tanuljon a kolléga, mert féltek, hogy azonnal elmegy és csinál saját céget. Hónapok óta gondolkodom, hogy vajon miért van ez – mindkét oldalról. És az jutott eszembe, hogy én minden céghez úgy toboroztam csapatot, hogy volt egy nagyobb és hosszabb távú vízió, egy cél, hogy hova megyünk majd együtt. És ha van egy cél a szervezet számára, abból következhet cél az egyének számára is. Ha most egy három fős cég vagyok, akkor egy újonnan csatlakozó kollégának a személyes célja legfeljebb a havonta megkeresett fizetés tud lenni. De ha van egy célom, mondjuk az, hogy száz fős nemzetközi csapatot építek, akkor neki is ‘jut’ cél, amit érdemes maradnia. Ennél már csak az a jobb, ha ezeket a személyes célokat is még tudjuk fogalmazni és átbeszélni, kitűzni a lépéseit és feltételeit. És akkor hirtelen nem nekem dolgoznak az emberek, hanem VELEM egy közös célért.

Ha nincs célod cégként, akkor a csapattagjaidnak sem lesz célja veled. #startupcoelho

Nem kell mindent jól csinálj ahhoz, hogy sikeres légy.

Sokat beszélünk arról, hogy mit hogy lenne jó csinálni. Határozunk meg egyre több és szerteágazóbb elvárásokat magunkkal és más (cég)vezetőkkel szemben. Mintha a siker receptje leírható, megtanulható, ismételhető lenne, csak tökéletesen kell mindent csinálni.

Én életem nagy részében sok mindent rosszul csináltam. Amikor valami már kezdett jól menni, akkor mindig egyel nagyobb fába vágtam a fejszémet. Mindazok amiket a vezetésről gondolok, idő közben alakultak és találtak rám. Mindegyiknek megvolt a pillanata amikor hasznos és fontos felismerés volt. De egyik sem örökérvényű és egyetlen igazság. Visszanézve azt gondolom, hogy a siker részben a megfelelő összetevők és körülmények találkozásának és némi szerencsének volt köszönhető. És jó részben annak, hogy folyamatosan akarjunk jobbak lenni, tanulni, változni. Persze ha mai fejjel újrakezdeném, sok mindent máshogy csinálnék.

Ne félj attól, hogy nem vagy tökéletes. Senki nem az. Ha nyitott szemmel és aggyal tanulsz és fejlődsz, ha akarsz jobb lenni abban amit csinálsz, akkor sikerülni fog. #startupcoelho

Vagy a probléma, vagy a megoldás része vagyok. Választanom kell és aszerint cselekednem.

Ez a mantra sokszor segített nekem extrém stresszes helyzetekben. Amikor hirtelen kiderült, hogy igazából csődbementünk. Amikor egy kulcsember felmondott. Amikor egy minőségi katasztrófa kiderült a termékről. Amikor kiderült, hogy el kell bocsátani több tucat embert.

Extrém rossz hírek esetén az első reakció sokszor az, hogy miért nekünk kellene ezt megoldani. Hogy azonnal nyomozzuk ki, hogy ki tehet róla. Hogy felrobbanjunk és mindenkinek jól elmondjuk a véleményünket. Ezek és hasonló ösztönök mindenkiben ott dolgoznak. De engem ez a mondás mindig visszahozott konstruktívba.

Amint eldöntöttem, hogy a megoldás része akarok lenni, rögtön elengedtem a vádaskodást, abbahagytam a hisztit és igyekeztem én lenni a leghiggadtabb a csapatban. Ha el tudom engedni a hibáztatást és tudok csak a tényekre és előremutató, logikus lépésekre koncentrálni, akkor gyorsabban és okosabban tudok kezelni egy nehéz helyzetet is. #startupcoelho

Powered by WordPress.com. Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑